Tanácsok kisbabákról kismamáknak

Gyermeket érlel a vágy. Alkalom erre az éj. Gyorsan elillan a kéj, váltja a gyermeki báj.

Üdvözlök minden kedves látogatót!

 

Azért készítettem ezt a honlapot, hogy segítsek a tanácsaimmal, és a tapasztalataimmal a kismamáknak.

Egy család életében talán a legfontosabb és egyben legörömtelibb pillanat gyermekük megszületése. A 9 hónap örömteli várakozását követően, a baba megszületésével, a szülők új életet kezdenek, ami számtalan szépsége mellett sok ismeretlen, sőt néha nehét feladatot is rejt. A nehézségek sok türelemmel és szeretettel áthidalhatóak, és ne felejtsük ez a legfontosabb a kisgyermek életében. A baba megfelelő fejlődése szempontjából elengedhetetlen a helyes táplálkozás is.

Először is kezdjük a legalapvetőbb dologgal, a szoptatással. Ez a legjobb, legtermészetesebb, és legegyszerűbb a kisbabáknak. Táplálja és itatja őket. Tapasztalatom szerint az anyatejjel etetett babák sokkal egészségesebbek, mint a tápszeres babák. Legalább fél éves koráig kell szoptatni a babákat. Utána már úgy is kell nekik adni főzelékeket, gyümölcsöket és tejpépet. 

Sok honlapot láttam már, amiben ellenzik a szoptatást, mert az anyának ott kell lenni a gyermeke közelében, és nem tudja az anyuka, hogy mennyit evett a kisbabája. A baba úgy is tudja, hogy neki elég-e a tej vagy nem. Ha nem elég, és már mind a két cicivel végzett, akkor azt jelezni fogja. Ha meg elég neki amit evett, akkor már csak cumizni fog a cicin, és akkor már el lehet tőle venni. Szerintem az a 20 perc szoptatás nem nagy áldozat a kisbabádért. Sokkal közelebb hozza az anyát és a babát. Én sem akartam szoptatni, mert féltem az érzéstől, de meggondoltam magam. Igaz, hogy az első pár alakalom nagyon fájt, de csak addig, amíg meg nem szokta a cicim. Ki is sebesedett a mellbimbóm, de erre is van gyógyír, méghozzá ami a legjobb az a kisbabád nyála és az anyatej. Ha ezzel bedörzsölöd, akkor az leviszi róla a gyulladást. Tehát kitartás, és gondolj a babádra!!! Én is ezt tettem!!!

A szoptatás előnyei:

  1. Az anyatej ellenanyagokat tartalmaz.
  2. Az anyatej tápanyag összetétele az újszülött számára optimális.
  3. A szopás zárt rendszerű, steril feltétele biztosított.
  4. Az anyatej a szoptatás alatt test hőmérsékletű.
  5. A szopás biztosítja a zavartalan fogfejlődést.
  6. A szopás biztosítja legjobban a harmonikus anya-gyermek kapcsolatot.

Az anya és gyermeke közötti érzelmi kötődéshez, mely már a méhen belül megkezdődik, a születés pillanatától fogva nagymértékben hozzájárül a szoptatás. Az anyatej a legideálisabb táplálék az újszülött számára, mivel optimális arányban tartalmazza azokat a tápanyagokat és immmunanyagokat, melyek a csecsemő egsészséges fejlődéséhez szükségesek az első hónapokban. Az anyatejben lévő ellenanyagok hatékonyan védik a csecsemő szervezetét a kórokozóktól, csökkentik az allergia kialakulásának veszélyét. Maga az anyatej könnyen emészthető, tökéletesen hasznosulnak a benne lévő anyagok, valamint segíti az egészséges bélflóra kialakulását. Az első fél év után az anyatejben található tápanyagok önmagukban már nem fedezik a fejlődésben lévő gyermek tápanyagszükségletét. Ekkor kezdődik el a hozzátáplálás időszaka. 4-6 hónapos korban fokozatosan vezethetjük be a gyümölcsöket, főzelékeket.

Remélem, hogy ezzel meggyőztem minden kismamát arról, hogy miért jó és kell szoptatni.

 

 

0-6 hónapos kor: A babát legalább 6 hónapos koráig szoptatni kell. A hozzátáplálást csak ezután lehet elkezdeni. Jó tudni, hogy a baba az első hónapokban havi 600 gr-ot, a későbbiekben havi 500 gr-ot gyarapszik. Ezáltal féléves korára megkétszerezi, egyéves korára megháromszorozza születési súlyát. A hozzátáplálást 4 hónapos korban csak abban az esetben lehet elkezdeni, ha elfogy az anyatej.

 

6-12 hónapos kor: Ha eljött a hozzátáplálás ideje, nem mindegy, mivel váltjuk ki az anyatejet. A hozzátáplálást a gyümölcsök présnedvével, majd a gyümölcsök, a zöldségek bevezetésével kell kezdeni.

Fokozatosság: Fontos a fokozatosság elve. Egyszerre mindig egy ízzel kóstoltassuk meg a babát. Ha 1-2 napig ugyanazt a gyümölcsöt, zöldséget fogyasztja a baba és nem látunk rajta semmilyen negatív reakciót: széklet változik, bőr változik, a baba kedve változik, bevezethetünk egy újabb ízt. Az új ízt a szoptatás előtt kis mennyiséggel kínáljuk, fokozatosan emelve az adatot. A gyümölcsöket, zöldségeket ne cukrozzuk, ne fűszerezzük.

Alapanyagok: Az alapanyagok beszerzésénél ügyeljünk arra, hogy mindig biztos forrásból származzanak. Friss gyümölcs, zöldség hiányában, valamint ha az alapanyagok vegyszermentessége nem garantált, kész bébiételt vásároljunk. Vásárlásnál tartsuk szem előtt, hogy hozzáadott cukrot, valamint allergéneket a bébiétel ne tartalmazzon. A csecsemőkor végére a reggeli és esti szoptatás mellett a kiegészsítő táplálékot egyre változatosabbá tehetjük, a baba egyre darabosabb ételeket fogyaszthat, ha már kibújtak az első fogai.

 

  Zöldség Gyümölcs Hús Tejtermék Fűszerek, egyéb
6 hónap burgonya, sárgarépa, sütőtök, cékla, spenót, zöldborsó, zöldbab, cukkini, uborka
alma, őszibarack, szilva banán, körte csirke, pulyka, borjú, marha, nyúl
  petrezselyem zöldje, 1-1 kiskanál növényi olaj kb. 1 dl ételhez
8 hónap egyéb zöldségek   adagok növelése   fűszerek nagyon pici mennyiségben
  karalábé, kelkáposzta, kelbimbó, brokkoli, karfiol., káposzta   csirke, pulyka, sertés, marha, máj hetente egyszer
  fokhagyma, vöröshagyma, kapor, növényi olaj, kevés tojássárgája, főtt rizs
10 hónap hüvelyesek -passzírozás nélkül és egyéb zöldségek (feltétel, hogy a babának legyenek már fogai)  sárgadinnye, görögdinnye, mangó (pürésítve), ananász (pürésítve), hámozott, magozott szilva, házilag készített kompótok, szörpök cukor nélkül. darabosság növelése natúr tejtermékek korábbi adagok emelése + egyéb
  zöldborsó, zöldbab, nyers paprika, paradicsom   a darabosság növelése, a baba fogainak mennyiségétől függően túró, joghurt kis mennyiségben, egy-egy kiskanálllal tojássárgája
12-15 hónap szárazbab, gomba, zöldpaprika, kukorica, lencse, retek, zeller, csicseriborsó, sárgaborsó, articsóka egyéb gyümölcs egyéb hús, vad, kacsa, libahús, tengeri és édesvízi halak. vörös és fehér húsok darabosan már tésztával, rizzsel is.Sült húsok
tej egyéb, tojásfehérje, rántotta, omlett, tükörtojás. Őrölt olajos magvak, méz, gyermek gyógyteák, 100%-os gyümölcsteák, kakaó, kávé, állati zsíradékok, vaj, 100%-os zöldség és gyümölcslevek
    áfonya, málna, szamóca, dinnyefélék, citrusfélék, ribizli, kiwi, birsalma, egres, füge, kókusz, szőlő, cseresznye
  tehéntej, tejföl, túró, joghurt, sajt  

Tilos 12 hónapos korig tehéntej (tejfehérje, tejcukor), allergizáló magvak (mogyoró, dió), allergizáló gyümölcsök (szamóca, málna), méz!!!

 

Miért ne adjunk tehéntejet gyermekünknek?

 

- A tehéntejfehérje túlnyomórészt kazein ( ami az anyatejben 1/3-a az összes fehérje tartalomnak), ezért a tehéntej emésztése lényegesen nehezebb, mint az anyatejé.

- A tehéntej fehérjéiből több salakanyag képződik, és ennek kiválasztása a csecsemő veséjét megterheli.

- A tehéntej szénhidrátjának nincs idegrendszer-kialakulást elősegítő szerepe.

- A tehéntejben található zsír kevesebb telítetlen zsírsavat tartalamaz, mint az anyatej. A baba egészséges fejlődéséhez az anyatej összetétele a legmegfelelőbb.

- Az ásványi anyagok közül nátriumból háromszor, foszforból hatszor annyi található a tehéntejben, mint az anyatejben.

 

Otthon főzött étel: Ötletek a tápanyag tápértékének maximalizálásához: Csak a legfrissebb árukat válassza! Ne főzze túl az ételt! Figyeljen arra is, hogy az elkészült étel megfelelő állagú legyen, így a baba könnyen nyeli le, könnyen emészti meg. Az otthon készített étel tápanyagértéke nem számítható ki pontosan.

Legyen óvatos, mindig vigyázzon a konyha és az alapanyagok tisztaságára. Főzés előtt alaposan mosson kezet és minden edényt fertőtlenítsen, amelyeket a baba ételének elkészítéséhez használ.

Fontos, hogy ne sózza, ne fűszerezze a bébiételt. A kisbaba fejlődő szerveire, különösen a veséjére rossz hatással van a só, illetve az erős fűszerek.

Ha a baba azt eszi, amit a család, akkor külön kell venni a nagy fazékból, átpasszírozni, s az ehhez használt edényeket fertőtleníteni. Ne feledje még a fűszerezés előtt különválasztani a baba adagját. Nagyon fűszeres, magyaros, felnőttes ételeket ne adjunk az első évben.

A hűtőben kell tárolni az ételt, ha megint adni kívánunk belőle a babának. Vigyázzunk az otthon főzött ételre, ne hagyjuk rövidebb ideig sem szobahőmérsékleten.

Olcsóbb lehet, ha éppen a szezonális hozzávalókból válogatunk, bár nehéz a kisadaghoz szükséges alapanyagokat megfelelő mennyiségben és arányban kiválasztani. A téli időszakban kevesebb friss zöldséget és gyümölcsöt tudunk biztosítani a baba számára.

 

Érdemes betartani ezeket az utasításokat, mert szerintem senki sem szereti, ha a babának görcsöl a hasa, és emiatt egész nap sír. Én mindent betartok, és a lányomnak még nem görcsölt a hasa. Azért az új ízek előtt érdemes görcsoldót adni a babáknak, ezzel nem ártunk nekik, csak könnyebbé tesszük az emésztésüket.

 

A folyadékpótlás

 

A csecsemők, babák folyadékigénye saját testükhöz viszonyítva magasabb, mint a felnőtteké.

A csecsemők folyadékigénye 10 kg-ig 100 ml/ttkg, 10-20 kg között +50 ml/ttkg és 20 kg felett +20 ml/ttkg. Természetesen a nyári hónapokban és télen a fűtött szobában, valamint láz, hasmenés, hányás esetén a kicsik több folyadékot igényelnek, hiszen ilyen esetekben fokozottabb a szervezet párolgása.

Az ellenőrzött alapanyagokból készült egészséges, vitamindús ízletes gyümölcslevek tápláló és könnyen felszívódó folyadékpótlók nemcsak a babáknak és kisgyermekeknek, hanem a család minden tajgának jó.

Az alacsony savtartalmú, válogatott és többszörösen ellenőrzött gyümölcsökből készült italok nem terhelik meg a babák emésztő- és kiválasztórendszerét.

A folyamatos, megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékbevitel nemcsak azért fontos, mert az emberi testben nagyon sok víz található és ennek mennyisége állandó kell, hogy legyen, hanem azért is mert a víz a szervezetben lejátszódó számos biokémiai folyamat résztvevője és reakcióközege, továbbá bizonyos vízben oldható vitaminok oldószere is.

A legegészségesebb táplálék a kisbabák számára az anyatej, azonban a hozzátáplálás során gondolni kell a biztonságos folyadékpótlásra is. A csecsemő veséje és immunrendszere még fejletlen, ezért fokozottan érzékeny a szervezetébe kerülő szennyeződésekre.

Bár hazánkban az ivóvíz jó minőségű, azonban a vezetékrendszer elavultsága, esetleges szennyeződése és a földrazi adottságok miatt tartalmazhat káros anyagokat (nitrát, króm, arzén), ezért ajánlatos otthon forralni a vizet, vagy vásárolni bébivizet illetve gyümölcsleveket.

 

Mit egyen az 1 éves gyermek?

 

Az első születésnap közeledtével a kicsik már szinte mindent megehetnek, amit a család többi tagja is, azonban néhány dologra még egy ideig érdemes figyelni.

A tehéntej teljes értékű fehérjeforrás, zsírban oldódó vitaminokban, kalciumban és foszforban gazdag, melyek fontosak a szervezet számára. A tehéntej azonban magas fehérjetartalma miatt, nagy mennyiségben fogyasztva ebben a korban még megterhelheti a kicsik veséjét. Helyette ajánlott anyatej-kiegészítő tápszert (3-as jelölésű) fogyasztani, melynek össszetétele jobban hasonlít az anyatejre, vasartalma pedig magasabb, mint a tehéntejé.

Természetesen a tejjel készített ételeket (gyümölcslevesek, főzelékek, mártások) már a családdal együtt fogyaszthatja a kicsi, azonban bevezetésünkél figyeljünk a fokozatosságra. Reggel és este inkább babatejjel (anyatej-kiegszítő tápszerrel) kínáljuk.

Egy éves kora után már teljes tojást is fogyaszthat a baba, jól átsütve, főzve, süteményekben, tésztákban fokozatosan bevezetve, de kezdetben ugyanúgy vigyáznunk kell, mint a tehéntejjel, hiszen nem ritka, hogy allergiás reakciókat okozhat.

A tojásban 40 féle fehérje, 9 esszenciális aminosav (ezeket a szervezet nem képes előállítani) A-és D-vitamin található mely igen könnyen hasznosul.

A tojásfehérje, mely a fehérjén kívül főként vízből és oldott ásványi anyagokból áll nagyon egészséges, könnyen emészthető, aminosav összetétele hasonló az anyatejéhez.

A tojás sárgája a fehérjénél jóval táplálóbb, megtatálható benne az A-, B-, D- és E -vitamin is. A tojás sárgája jelentős mennyiségben tartalmaz kolint, amely alkotóeleme a sejteknek s az idegszöveteknek, szerepet játszik a zsiranyagcserében.

Bármilyen értékes és tápláló is a tojás, nyersen vagy félig főzve ne adjuk kisgyermekeknek. A nyers tojás szalmonellával lehet fertőzött, avidin tartalma pedig gátolja a biotin hasznosulását, így fogyasztásának komoly következményei lehetnek.

1 éves kor felett már adhatunk a kicsinek mézet is. Arra azonban figyeljünk, hogy mindig megbízható helyről vásroljuk.

Az aprómagvas gyümölcsök bevezetésével még várjunk legalább fél évet. Mind az eper, mind a málna és a szeder nehezen tisztítható, apró magvai könnyen allergiát, csalánkiütést okozhatnak.

Olajos magvakat- diót, mandulát - kizárólag darálva használjunk egy-egy étel készítéséhez, a mogyoró adásával, mivel erős allergén, még várjunk legalább egy évet.

Bár a kicsi egy éves kora után már majdnem mindent ehet, egészséges fejlődéséhez továbbra sincs szükség szénsavas üdítőkre, túl zsíros és fűszeres ételekre, édességekre, chipsre.

 

Babaruhák és egyéb felszerelések

 

Nézzük, mit célszerű beszerezni az újszülött megfelelő fogadásához!

Ruhaneműk:

  1. 4 db kising, vagy alul kapcsos body (pamuttrikó, nadrág egyben),
  2. 4 db rugdalózó, olyan, aminek hosszú az ujja, és zárt lábrésze van,
  3. 2 db sapka,
  4. 2 db hálózsák, vagy angolpólya, esetleg alváshoz még 2 db rugdalózó,
  5. 2-4 db textil előke,
  6. 2 db vékony, puha, mosható takaró (flanel),
  7. 2-3 db takaróhuzat,
  8. 2-4 db lepedő, jól mosható, puha pamut, vagy frottíranyagból (lehet gumis megoldású is, és készülhet olyan formájúra, hogy az egész matracot bele tudjuk húzni. Lehet színes, mintás is, és megvarrhatjuk mi magunk nagyobb lepedőből),
  9. 2 db tetra (pelenka) anyagból készült, vagy frottír fürdőlepedő,
  10. 20 db textilpelenka, melyre akkor is szükség van, ha eldobható pelenkát használunk, hiszen az ágyba a feje alá, szoptatáskor, a pólyázó asztalra helyezés előtt, orvosi vizsgálatkor, meleg időben vékony takaróként, és még számos más célra praktikus használni.

Télen született babáknak kell még:

  1. 2 db meleg sapka,
  2. 1 db bundazsák, ha lehet kapucnival,
  3. 1 pár kesztyű,
  4. 2 pár zokni, vagy kötött cipő
  5. 1 vastagabb takaró.

A ruhák mérete ne a lehető legkisebb legyen, és ne felejtsük el, az azonos méretű holmikból nem érdemes sokat beszerezni, mert gyermekünk hamar kinövi azokat.

Vásároljunk újszülöttek számára készült eldobható papír pelenkanadrágot legalább egy csomaggal, kb 20-30 darabot, olyan fajtát, mely a köldökcsonk környékét védi, szárazon tartja. A csomagoláson a csecsemő súlyát szokás feltüntetni, ami ebben az esetben 3-5 kg-nak felel meg.

 

Gyermekágy:

Legyen sűrű rácsozatú, állítható feklappal, mosható bevonattal. Előny, ha átalakítható - akár a rács leszerelésével - heverővé, így gyermekünk több éven át használhatja megszokott fekvőhelyét.

A matrac rés nélkül töltse ki az ágyat, legyen rugalmas, kemény anyagból, kb. 10-15 cm vastag, és feltétlenül legyen mosható, nedvességtaszító műanyag matracvédő bevonata. Ha a kiságyat nem újként vásároltuk, a matracot, és a matracvédőt mindenképpen cseréljük ki, részben esztétikai, ám főképpen higiénés okból.

 

Fürdőkád:

Legyen műanyag, állványos, vagy állvány nélküli, kifelé hajló széles peremmel, melyen kényelmesen megtámaszthatjuk karunkat. Kapható csúszásgátló alátét is a babakádba, amellyel főként az első időszak bizonytalan mozdulatain segíthetünk, ám ez helyettesíthető a csecsemő alá, a vízbe helyezett textilpelenkával.

 

Babakocsi: mely az első hetekben nem feltétlenül szükséges. Jó, ha a gyermek szemben helyezkedik el velünk, így láthatjuk egymást. Ha lehet, legyen többfunkciós, zárt és nyitott formájúvá alakítható, így nem kell több darabot vásárolni belőle. Ha egyszerű módon össze lehet csukni, megkönnyíthetjük az amúgy sok bonyodalommal járó utazást csecsemőnkkel. Fontos, hogy a gyermek biztonságos, és számára kényelmes rögzítése megoldható legyen. A csatok és pántok állapotát ellenőrizzük rendszeresen. Textilborítása legyen mosható, ha műbőr a bevonat, mindig használjunk valamilyen textilbetétet, hogy a gyermek bőre közvetlenül ne érinkezzen a víztaszító bevonattal. Kapható olyan forma is, ahol a babakocsi felső része a kerekekről leemelhető, és így mózeskosárként használható. Egyes típusok teljesen zárt formává alakíthatók át, és számos kiegészítő szerelhető fel rájuk, például napernyő, csomagtartó, cumisüvegtartó, stb. Ám mielőtt ezeket is megvásárolnánk, gondoljuk végig, hogy valóban szükségünk van-e rájuk. Más felszerelést igényel a télen, és mást a nyáron született kisbaba, vagy például gondoljunk a falusi és a városi életmódbeli különbésgekből adódó igények eltérésére. Ha naponta a babával megyünk vásárolni, célszerű például beszerezni a tárolásra szolgáló kosárkát a gyermekkocsihoz.

 

Gyermekülés: ma már kötelező az autóban utazó csecsemők és gyermekek számára. Vásárlásakor válasszunk olyan típust, mely viszonylag hosszú ideig lesz jó, mert mérete állítható. Egyéb tulajdonságait tekintve pedig ( például tisztíthatóság, csatok, stb.) a babakocsinál leírtak szerint járjunk el.

 

Pelenkázó táska: melyet úgy osztották ügyes kis rekeszekre, hogy a pelenkák, popsitörlő kendők, cumisüvegek, játékok, minden, amire menet közben szükség lehet kis helyen, higiénikusan hozzáférhető. Az ára nem túl borsos, érdemes beszerezni.

 

Pelenkázó asztal: beszerzése kívánatos, de otthon is elkészíthető. Legyen olyan magas a lapja, hogy ne kelljen lehajolni, ha a babával foglakozunk. A feklap legyen vízhatlan, jól tisztítható, leemelhető, esetleg cserélhető, belül puha szivacsot takarjon a vízálló külső borítás. Épülhet egybe a kisággyal, de lehet teljesen külön, akár csak egy párna, amit bárhová leteríthetünk. Ha stabil pólyázó asztal mellett döntttünk, jó ha van mellette egy kis rekesz, ahol a babaápolási eszközöket tarhatjuk.

Legyen otthon még:

  1. puha vatta a hajlatok tisztogatásához,
  2. fültisztító pálcikák,
  3. popsitörlő kendő.

 

Lázmérő:

Feltétlenül szerezzünk be! Lehet ez hagyományos, digitális, fül, vagy cumiba épített, de lehet bőrhőmérsékletet mérő is. Lehet bármilyen, fontos, hogy tudjuk, hogyan kell használni, és ha végbélben hőmérőzünk, azt csak saját, más által nem használt hőmérővel tegyük. Legkevesebb gond a legegyszerűbb, régen higanyos, ma már alkoholos oldattal töltött hőmérővel van, bátran választhatjuk tehát ezt a viszonylag olcsó eszközt.

 

Orrtisztító:

Ehhez legegyszerűbb az üvegtoldalékban végződő gumipumpa. A gumi összenyomása, illetve elengedése során képződő vákuum segít eltávolítani az orrban felszaporodott váladékot. A csecsemők az orrukon vesznek levegőt. Ha eldugul a váladék miatt, nehez jönnek rá, hogy a szájukon is kaphatnak levegőt. Ám a táplálkozásban komoly akadályt jelent az eldugult orr, a nyugtalan, ideges csecsemő problémáját csak az orrváladék kíméletes eltávolításával oldhatjuk meg. Kapható porszívóra szerelhető készülék is, mely szintén egyszerűen kezelhető, biztonságos eszköz.

 

Egyéb beszerzendő eszközök:

  1. Cumisüvegek, hozzá tartozó cumikkal.
  2. Pohár, vastag üvegből, mely jól bírja a sterilizálást. A kifelé hajló peremű, apró kávéspohár jól megfelel a célnak.
  3. Kiskanalak a gyógyszerek beadásához, etetéshez, teáztatáshoz.
  4. Edény a csecsemő felszerelési tárgyainak kifőzéséhez, sterilizálásához.
  5. A mell fejéséhez szükséges eszközök.
  6. Kisméretű lábos a főzelékek elkészítéséhez.
  7. Gyümölcsreszelő, gyümölcsprés.
  8. Turmixgép.

 

 

A gyermekágy lelki történései

 

A szülés pszichológiai értelemben krízis. Ez azt jelenti, hogy egy ilyen esemény után már semmi, vagy szinte semmi nem mehet ugyanúgy tovább, mint azelőtt. S ez érvényes nemcsak az édesanya életére, de az édesapáéra, illetve kettejük közösségére is. Más szóval a párkapcsolatból család lesz, s ennek a szerveződése, kialakulása nem megy minden nehézség nélkül, s főleg nem egyik napról a másikra. A gyermekágy időszaka a nagy-nagy türelem megtanulásának időszaka is. Türelmesnek kell lenni a gyermekkel, az édesanyával s türelemmel kell várni az édasapa szerepbe tanuláslát is. Kérdezhetnénk, miért ez a nagy türelem. Vajon nem volt elegendő idő a felkészülésre az a kilenc hónap? S itt nem elsősorban a bababútorok, a kelengye megvásárlására, a babaszoba megtervezésére, a gyermekgondozási, nevelési könyvek megvételére, elolvasására gondolok, hanem arra a felkészülésre, ami a lelken belül zajlik. S ami egyáltalán nem ér véget a gyermek megszületésével. Sőt!

Az esetek döntő többségében a szülők azzal szembesülnek napról napra, hogy mindaz, amit a könyvek írnak, mindaz, amit a szülők, rokonok, barátok, vagy ők saját maguk elvként megfogalmaztak egyszerre nem működik.  Vagy nem mindig működik, esetleg épp az ellenkezője igaz a gyermekükre. S lassan, ha elég időt és türelmet adnak saját maguknak és a babának, kialakulhat az a teljesen egyéni gondolkodás, bánásmód, amellyel rugalmasan tudnak gyermekük és egymás felé fordulni. Ugyanis a türelem mellett a rugalmasság az, ami átsegítheti őket ezeken az első, fárasztó heteken. A kisbaba ekkor kezdi megmutatni saját, veleszületett karaktervonásait, s a szülőknek ehhez alkalmazkodniuk kell. Másfelől nekik kell ˝megtanítani˝ a babának azokat a családi szokásokat, melyeket a kicsinek kell elfogadnia. Ebben nagy segítséget jelent a határozott elképzeléseken alapuló, de rugalmas napirend, ami a gyermek és a szülők igényeinek megfelelően alakul ki. Ezt a rendet kezdettől fogva érdemes megtartani, mert ez adja meg azokat a biztonságos, egyértelmű kereteket, melyek a kölcsönös adaptáció kiindulópontjai lesznek.

 

 

A szoptatás lélektana

 

Amikor az édesanya karjába veszi  csecsemőjét, egy olyan alapvető szükségletét elégíti ki  gyermekének, amely nem túlzás, az életben maradáshoz elengedhetetlen. S itt nemcsak a biológiai táplálásról van szó. Számos vizsgálat igazolta, a csecsemő-megfigyelések alátámasztották, hogy az a kapcsolat, amely ebben a korai időszakban elsősorban testi kontaktusok sorozatát jelenti olyan, úgynevezett vitális érzelmek megélését teszi lehetővé, melyek egyértelműen és visszavonhatatlanul megalapozzák egy ember testi-lelki jólétét felnőtt korában.

Természetesen itt a testi kontaktus rendszeres, örömteli megélése a lényeg, melyet nem gátol meg, esetleg hárít el sem az édesanya, sem a környezet. S ez azokban az esetekben is megtehető, ahol az édesanya valamilyen okból nem tudja szoptatni kisbabáját. A mai korszerű csecsemőtáplálási tanácsok az úgynevezett igény szerinti szoptatást helyezik előtérbe.

Abból a teljesen egyszerű, világos elvből indulnak ki, hogy a csecsemőnél senki sem tudja jobban, hogy mire, mennyi anyatejre van szüksége. Éppen ezért az édesanyának  ˝csak˝az a feladata, hogy bátran merjen ráhagyatkozni a gyermek igényeire, s néhány hét alatt az egyébként ideálisnak tartott 3-4 óránkénti szoptatás, s az éjszakai nyugodt alvási időszak ki fog alakulni. Vagyis azt a lélektani s az anyák által jól ismert tényt emelik ki, hogy az anya elsődleges feladata figyelni a kisbaba viselkedését, figyelni a jelzéseit, s bízni saját anyai ösztöneiben, hogy előbb-utóbb ponosan fogják érteni és tudni, mi a legjobb a babának, mit fejez ki a saját, differenciálaltan nyelvén. A sírásával, a testtartásával, a nézésével, az étvágytalanságával, vagy jóllakottságával, a nyugtalanságával, vagy a nyugodt pihenésével. Éppen ezért a szoptatás sikeressége elsősorban nem biológiai tényezőktől függ, hanem egyenes arányban van az édesanya lelki jó érzéseivel, anyaságával kapcsolatos önbizalmával, kiegyensúlyozottságával, illetve a környezet támogató szerető hozzáállásával. S nem a gyermek iránti szeretetével!

 

Sok édedesanya van, aki nagyon szereti gyermekét, s mégssem tudja szoptatni, mert a fentebb leírt tényezők nem úgy álltak össze azokban a kezdeti napokban, hetekben, ahogyan kellett volna. Érdemes a lehetőségekhez képest mindent megtenni azért, hogy a szoptatás sikerüljön. Nem szabad túl hamar feladni, hiszen tudjuk, hogy az első hetekben a tejtermelés még bármikor beindulhat. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a végsőkig feszített próbálkozások közben, hogy nem a baba van a szoptatásért, henem a szoptatás van a babáért. Ezért mindennél fontosasbbnak tartom, hogy bármennyire is felbecsülhetetlenek az anyatej jótékony hatásai, de az ebből adódó felelősségérzet, ami túlzottan megterheli az édesanyát, éppen a tejelválasztás sikerességét akadályozza meg.

 

A csecsemő oldaláról nézve a szopás, bár veleszületett feltétlen reflex, mégis bele kell tanulnia. Fontos tehát, hogy az édesanya milyen elvárásokat fogalmaz meg a szoptatással, a testsúly gyarapodásával kapcsolatban. Éppen ezek a könyvből tanult, vagy az ismerősök által megfogalmazott tapasztalatok szokták egyre fokozódó szorongással eltölteni az újdönsült anyukát, amikor szembesül vele, hogy gyermeke nem úgy és nem annyit, s főleg nem akkor szopik, mint ahogy ˝kellene˝. Ekkor beindulhat egy ördögi kör, amelyben az egyre szorongóbb, a csecsemőmérleget egyre aggódóbban figyelő anyuka egyre kevesebbet tud lazítani, pihenni, szorongását a gyermek is átveszi, nyugtalanabb, rosszabbul, nehezebben eszik ez természetesen fokozza az édesanya aggodalmait, s így fokozatosan a sok feszültség és fáradalmak közepette a tejtermelés csökken.

Régi, és nagyon megfontolandó igazság tehát a szoptatással kapcsolatban: ami jó a mamának az jó a babának is. Semmi sem segíti elő jobban a tejelválaztást, a baba-mama összehangolódást, s a gyermekágyi lelki labilitás leküzdését, mint a mama kiegyensúlyozottságának, boldogságának megteremtése. S ez legelsősorban a támogató, szerető környzet feladata.

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 4
Heti: 1
Havi: 49
Össz.: 33 885

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Tanácsok kisbabákról kismamáknak - © 2008 - 2024 - kisbabak.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »